
Az Aspire széria is számos új taggal bővült, köztük az M5400 és az M3400 párosával, amelyek megalkotásánál a játékok futtatása mellett a multimédiás felhasználás volt az elsődleges cél. A minimalista, stílusos kinézetű, szálcsiszolt fémborítású Aspire M5400 és az ugyancsak látványos, feketére festett M3400 AMD platformra épülő konfigurációkat tartalmaz, amik az X2-es, X3-as és X4-es Athlon II, illetve a három-, négy- és az M5400 esetében akár hatmagos Phenom II processzorra épülhetnek. A memória mérete 8 GB-ig növelhető, a háttértárak közül pedig 2 TB-ost is tudnak fogadni. Videokártya tekintetében sem kell szégyenkezniük, a piacon fellelhető új AMD és NVIDIA kártyák szinte bármelyike rendelhető hozzájuk. Optikai meghajtóként Blu-ray-író, -olvasó, vagy DVD meghajtó kérhető, továbbá van lehetőség Wi-Fi kártya, hibrid digitális tévétuner, kártyaolvasó, billentyűzet, egér és távirányító rendelésére is.
A kiállításon ugyancsak bemutatott Aspire X5400 és X3400 modellek konfigurációjukban megegyeznek a fenti párossal, azonban ezeket SFF házba zárták, azaz a normál gépházhoz képest jelentősen kisebb méretűek.
Ha már kisméretű számítógépről van szó, akkor meg kell jegyezni, hogy egy apró nettop is megjelent az Acer kínálatában Aspire Revo 3700 néven. Ebben a 192 x 192 x 36 mm-es gépezetben egy kétmagos Intel Atom D525-ös processzor dolgozik. Ez már kezeli a DDR3-as memóriamodulokat is, amelyekből ebben az esetben maximum 4 GB szerelhető be. Háttértárként 2,5”-es merevlemez szolgál 500 GB-os kapacitással, a grafikus megjelenítésről pedig az NVIDIA új generációs ION-ja gondolkodik. A termék rendelkezik még kártyaolvasóval, Gigabit Ethernet aljzattal, 802.11b/g/n-es Wi-Fi kártyával, kiegészítőként pedig rendelhető hozzá még monitor, webkamera, egér, illetve billentyűzet is.
Az LCD-PC-k szegmensébe nevező Aspire gépek kínálata is bővült, rögtön négy modellel. Az új Z5750, Z5751, Z3750 és Z3751 jelzésű megoldások ugyanarra a konfigurációra épülnek, csupán képernyőjükben térnek el egymástól. A Z5 típusok 23”-es, a Z3-asok pedig 21,5”-es képátlójú, Full HD felbontású kijelzővel vannak felszerelve, amelyek közül az 1-esre végződő típusok multi-touch-os érintésérzékeny felületet is alkalmaznak. Az összes termék Intel H57 Express chipseten alapuló rendszert tartalmaz, amibe Core i5, i3 vagy Pentium processzor rendelhető, illetve maximum 8 GB rendszermemória. A grafikus megjelenítést az integrált Intel HD Graphics végzi. Blu-ray-olvasó vagy DVD-író kérhető beléjük, a hálózati eszközök között pedig találhatunk 802.11b/g/n-es Wi-Fi-t, 2.1-es Bluetooth és Gigabit Ethernet adaptert is. Opcionálisan hibrid tévétunerrel is elláthatók a gépek, valamint tartozék még a kártyaolvasó, illetve a vezetékes vagy vezeték nélküli egér és billentyűzet is.